A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó hullában mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az új esetet a magas kockázatú területen belül azonosították. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását.
Az ASP április végi Heves megyei, májusi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, majd októberi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei megjelenését követően Borsod megye újabb területén azonosították a vírust. A fertőzést Hangony község határában, a betegség szempontjából magas kockázati besorolású területen igazolta 2019. január 13-án egy elhullott vaddisznóból a Nébih laboratóriuma. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. Az elmúlt négy hónapban az e területről beküldött több mint 150 – főleg az állománygyérítés során kilőtt vaddisznókból származó – minta eddig mind negatív eredményt adott.
Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan –minden szükséges intézkedést haladéktalanul elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih honlapján.
Fontos, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.
A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!
Forrás: Magyarvadász