A Tisza menti területek vadászainak nagy problémát jelentenek az aranysakálok. A Görbeházi Vadásztársaság szakmai megbeszélésén hazai vadászok beszélgettek arról miként lehetne gyéríteni ezen felettébb rafinált és szapora állat populációját.

Érzékszervei kiválóak, jól rejtőzködik, eredményes vadász, nagyon szapora és nem is ostoba az aranysakál. A Görbeházi Vadásztársaság a Tisza menti vadásztársaságok képviselőit hívta szakmai megbeszélésre, hogy az aranysakálok gyérítésében már tapasztalatokkal bíró dunántúli kollégáikkal együtt ötleteljenek. A szakemberek megoldást keresnek a Tisza menti területek vadászainak nagy problémájára, az aranysakál-veszélyre. Hogy ez mekkora gond? Erről Bari József és Szabó András görbeházi vadászok beszéltek a haon.hu-nak.

Levadásszák a gidákat
– Gazdasági oldalról megközelítve a kérdést, tudni kell, hogy a területünkön működő vadásztársaságoknak két bevételi forrása van: az éves tagdíj és az őzbakok kilövetése.

„Az aranysakálok a falkavezér szuka vezetésével csapatokban vadásznak, esélyt sem adva a kiszemelt prédának.”
– Mivel az eredetileg fő táplálékát jelentő rágcsálóktól hamar megszabadítja a területét, ezért átáll az apróvadra, kölyökállatokra. A szaporulatot gyengíti. Vegyük csak a mi társaságunkhoz tartozó terület mintegy 500 darabos őzállományát. Ennek 25-30 százaléka bak, aminek körülbelül 30 százaléka hozhat pénzt. Ha ennek csak 20 százalékát „leveszi”, pontosabban a gidaállomány 30-40 százalékát levadássza az aranysakál, már akkor veszélybe kerül a társaságunk működése.

Működőképességünk megtartásáért lehet tagdíjat emelni, de meddig? Ha ez a tendencia marad, még két-három évet ki tudunk húzni – beszél az aranysakál okozta kártétel gazdasági vonatkozásáról a két vadász, majd azzal folytatják, hogy a kutyafélék családjába tartozó ragadozó (népiesen toportyán)

a hagyományos vadászati eszközökkel és módszerekkel nemhogy kiirthatatlan, hanem az állománya gyarapodását sem lehet megállítani.
A mezőgazdasági területek remek sakáltanyák
– Ez az életmódjából és a mi területünk sajátságaiból ered. A földterületek sajátos birtokviszonyának alakulása miatt nálunk viszonylag sok a 2-5 hektáros nagyságú erdő, amely, a körülötte lévő mezőgazdasági területekkel együtt egy-egy sakálfalkának ideális nagyságú vadászterület. Érzékszerveik kiválóak, hihetetlenül jól rejtőzködik, rendkívül eredményes a vadászmódszere, nagyon szapora és fölöttébb rafinált állat.

A csapdákba nem megy bele, hajtáskor sem hagyja el a területet, egyszerűen lelapul az aljnövényzetbe, ott várja meg a veszély elmúltát.
A rókánál alkalmazkodóbb, mi több, a rókák területeit foglalja el, szorítja ki őket. Ezért van az, hogy a falunk szélső utcáiban mind gyakrabban látni rókákat. Három éve ejtettük el az első aranysakált, azóta évente csak kettőt-hármat sikerül puskavégre kapni. Egy tíz állatból álló kolónia egy esztendő alatt akár meg is duplázhatja az egyedszámát, annyira szapora. Mindez érzékelteti az aranysakálok térnyerését a területünkön.

Az embertől fél, rá teljesen veszélytelen. Egyetlen ellensége van, a farkas. Az pedig nem él a területünkön.

Hogy került Magyarországra?
Az állat valamikor elterjedt volt a Kárpát-medencében, majd az 1920-as években kipusztult. A délszláv háborúk idején kezdtek észak felé terjeszkedni, mert az ottani, a települések határában folyó harcok okán lényegében kiszorították a területükről. A Dél-Dunántúlon körülbelül 30 éve jelen van, Hajdú-Bihart körülbelül 8 éve érték el. A kártétele két éve kezdődött, szokatlanul sok őztetemet találtak, az elejtett vaddisznó farkát, fülét lerágták.