Kék vércse szinkron 2018

A kék vércsék fiókáik kirepülése után és az afrikai telelőhelyeikre indulásuk előtt augusztus és szeptember hónap folyamán nappali vadászataik befejeztével egy-egy jól meghatározható pusztai facsoporton gyülekeznek éjszakázni. 

Ezt az időszakot hívjuk a kék vércsék gyülekezésének és ezekben a hetekben végezik a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai az ún. szinkronszámlálásokat, melyek eredményeként jó képet kaphatunk a Kárpát-medencében összegyűlő egyedek létszámáról.

A Körös-Maros Nemzeti Park hosszú évek óta fontos bázis a gyülekező kék vércsék számára. Ezt bizonyítják az idei szinkronszámlálások adatai is.
A hazánkban költő példányokon és kirepült fiókáikon kívül a kelet-európai sztyeppéken költő példányok egy része is a Kárpát-medencét választja gyülekezőhelyül. A kétezres évek elején kiépült egy olyan szinkronszámlálási rendszer, melynek köszönhetően minden évben viszonylag pontos képet tudunk kapni a Kárpát-medencében gyülekező kék vércsékről.

A számlálást a partiumi, felvidéki és vajdasági partnerekkel együtt augusztus 22-től kezdődően egészen október elejéig szerdánként, az alkonyati órákban végezték a szakemberek. A csúcs – amikor a legtöbb kék vércse állomásozik a régióban – általában szeptember közepére esik, október első hetében pedig az utolsó példányok is elrepülnek az afrikai tájak felé.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban évek óta mintegy 9-14 gyülekezőhelyet tartanak számon. A legtöbb példányt általában Dévaványa térségében regisztrálják, de jelentős éjszakázóhelyek ismertek Cserebökényben és a Csanádi pusztákon is. Az idei összességében átlagos év volt, a legtöbb madarat, 2059-et, szeptember 5-én számolták. A csúcsidőszakban a Kárpát-medencében összesen mintegy 6754 kék vércsét regisztráltak, az itt gyülekezők csaknem egyharmada tehát a Körös-Maros Nemzeti Parkot választotta.

A korábbi évekhez képest idén némi területi átrendeződés következett be, mivel a szokásosnál alacsonyabban alakultak a számok Dévaványa térségében. Kiemelendő, hogy a Kardoskúti Fehértó részterületen idén a gyülekezés tetőpontján 781 kék vércsét számoltak a szakemberek, ami több mint háromszorosa (!) az itt megszokott őszi létszámnak. A növekedést valószínűleg a gyepi hangyák erőteljes szeptemberi rajzása idézte elő.
 

Forrás: Vadászmester