Eredményesen indult az őzbakvadászat a Gerence-Marcal-völgyi Vadásztársaságok Érdekképviseleti Szövetségének 1. számú vadgazdálkodási körzetében gazdálkodó Marcal-völgyi Sólyom Vt. területén.
Április 14-én délután egy három főből álló külföldi bérvadász csoport érkezett a nemesgörzsönyi vadászházba őzbakvadászat céljából, akik április 18. reggelig összesen huszonhárom bakot hoztak terítékre, köztük több 400 gramm feletti, köztük jónéhány igazán öreg, visszarakott bakot is. Külön érdekesség, hogy a csoport vezetője – kívánságának megfelelően – csupán két őzbakot ejtett el, viszont a másik két vendég tíz, illetve tizenegy őzbakot lőtt a röpke néhány nap alatt. A terítékre került őzbakok közt akad számos érdekes trófea, az osztott szárú torz agancsalakulástól a kapitális egyedig.
A folytatás is rendkívül eredményesen alakult, a távozó csoportot már aznap este egy újabb vadászvendég követte, aki első este terítékre is hozott egy szintén csaknem 400 grammos, bronzérmes, golyóérett bakot.
Ezt követően a vadászvendégek szinte egymásnak adták a kilincset, május 12. reggelig bezárólag összesen negyvenkét őzbakot ejtettek el a vadászterületen. Minden vendég maximálisan elégedetten, az általa óhajtott mennyiségű és minőségű trófeával, élményekkel gazdagon térhetett vissza hazájába.
Az elejtett őzbakból megállapítható, hogy idén a trófeasúlyok átlagosak, kiemelkedő trófea ezidáig nem került terítékre a vadászterületen.
A vadásztársaság folytatja a tavalyi évben elkezdett minőségjavító állományszabályozást, különös figyelmet fordítva az elejtések során a korosztályi viszonyok betartására, a gyenge képességű fiatal egyedek megfelelő számú szelektálására, valamint az ígéretes, középkorú állomány megóvására.
Forrás: Vadaszmester