Tizedik alkalommal rendezték meg a füzérradványi Károlyi kastély parkjában a Vadételfőző versenyt és vadásznapot.
A már hagyományos programot a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezete és az ÉSZAKERDŐ Zrt. közösen bonyolította le.
A résztvevőket Dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, Dr. Székely László, az OMVK megyei tiszteletbeli elnöke, Bors Richárd, a 2021-es vadászati világkiállítás vadászatért és erdészetért felelős igazgatója és Pandák Pál, Füzérradvány polgármestere köszöntötte. A programon részt vett gróf Károlyi László és felesége is.
A szervezők színes programokkal készültek. A vadételfőző versenyen 13 csapat mérette meg magát. A vadásznap résztvevői a hagyományos vadászati módokról és az utánkeresésről tudhattak meg érdekességeket, valamint megnézhették Dávid Gábor, a magyar fakitermelő válogatott tagjának bemutatóját is. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták.
Miskolc, 2018. május 16.
Forrás: Északerdő