Megkezdődött a Gemenci erdőben fészkelő fekete gólyapár, Tóbiás és Sára fiókáinak kirepülése. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően az elkövetkezendő néhány napban minden érdeklődő figyelemmel kísérheti a fiókák első szárnypróbálgatásait.
A fiatal madarak az első kirepülés után már csak néhány napig térnek vissza a fészekre. Általában csatlakoznak egy csoporthoz és az éjszakákat egy kiválasztott fán töltik. 2017-ben egyiküknek megsérült a lába, ezért még augusztus közepén is a fészekben éjszakázott. Ő különös túlélési stratégiát alkalmazott. Mivel a földön nehezen mozgott, a közeli Sió-holtág horgászait megközelítve várta a neki juttatott kishalakat. Valószínűleg több táplálékhoz jutott ezzel a módszerrel, mint a hagyományosan halászó társai, de ez a fajától idegen szelídség később, a vándorlás során veszélybe is sodorhatta. Ezt a feltételezést a kutatók azonban nem tudják további információval megerősíteni, mivel a keselyűsi fészekben nevelkedő fiókák sosem kapnak gyűrűt, nehogy a beavatkozás miatt a következő évben új helyre költözzenek Tóbiásék.
Tóbiás idén is elsőként érkezett meg az országba a fekete gólyák közül, március 2-án délután 5 órakor szállt le gemenci fészkére. Párja, Sára március közepén jött meg és rögtön nagy munkába kezdtek, hiszen ezen a télen erősen megrongálódott a fészkük. A károkat hamar helyreállították, ezt bizonyítja a március 29-i tojásrakás is, amelyet még 3 követte, így összesen 4 tojás költését kezdhették meg a szülők. Az egyik fióka a kikelés utáni napokban erősebb társai miatt nem jutott elég táplálékhoz és elpusztult. A 2012. és 2017. közötti 6 évben 14 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején. Ez szám növekedik idén 17-re.
A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe, a legidősebb, illetve legnagyobb fákra építik, amelyeken közel vízszintes, a fészek elhelyezésére alkalmas felület (ágvilla) található. Leggyakrabban a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgyekre (67%) fészkelnek. Gyakori zavarásukkor, a fekete gólyák a területen az egyik fészkelő helyről a másikra költöznek, ezzel "minősítik" az élőhelyet: természetvédelmi szempontból igen értékes területeket választanak a költésre.
Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma, a gemenci ártér a világon egyedülálló sűrűségű fekete gólya populációnak ad otthont. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. Az erdőgazdaság mindent megtesz e fokozottan védett madarak érdekében: a foglalt fészkek köré vont védőzónában az erdészeti tevékenységeit átszervezi, valamint az egyre nagyobb számú túraútvonalak áthelyezésével biztosítja a madarak nyugalmát.
A Gemenc Zrt. által kezelt területeken a felelős erdőgazdálkodás eredményeként az elmúlt 25 évben meghatszorozódott a 100 évnél idősebb erdőállományok területe. A 90 és 100 év közötti erdők területe háromszorosára nőtt, a 80 és 90 éves korosztály területe pedig másfélszeresére.
FOTÓK ÉS VIDEÓK AZ ELSŐ FIÓKA KIREPÜLÉSÉRŐL:
https://drive.google.com/open?id=1b0bx31AbNi3egENy0ykRqwZ-uEIChM97
A fotók, videók jogdíjmentesen felhasználhatók! Fotó: webkamera – Gemenc Zrt.
Forrás: Gemenc Zrt