Térképes módszerrel lép fel a FAO az afrikai sertéspestis-járvány ellen

Budapest, 2018. május 28. – A kontinensünkön mindenhol előforduló, és hazánkban is igen elterjedt vaddisznó károsíthatja a terményt, ezáltal az agrárium egészét, betegségek hordozója, akadályozza a közúti közlekedést, emellett kihat a házi- és vadon élő állatok és még az emberek egészségére is. A vaddisznók elszaporodása miatt növekvő veszteségekre számíthatunk itthon és a térség többi országában.

A vaddisznó állomány jobb kezeléséhez azonban pontosabb térinformációra lenne szükség az állatok eloszlásáról és egyedszámáról. Helyi szinten (tartományok, járások) bőven állnak rendelkezésünkre adatok, de az ezek közötti területek szürke zónának számítanak.

Erre a helyzetre reagálva, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői előálltak egy új módszerrel olyan térképek készítéséhez, melyek részletesen és precízen mutatják be a vaddisznók területi előfordulását és eloszlását. Egy online tudomános folyóiratban megjelent módszer az állatok feltérképezését statisztikai adatokból vezeti le; a cikkben egyúttal pontos becslést is közöltek Európa és Ázsia egyes részeinek vaddisznó állományáról – néhol akár 5-km-es pontossággal.

Az újdonságfaktor a geostatisztikai megközelítésben rejlik, amely egyesíti a környezeti változókat és a populáció pontosabb becslését segítő speciális modellezési és előrejelzési technikákat. A térkép független adatokkal összevetve bizonyította pontosságát.

A módszer igencsak jókor jött, ugyanis a vaddisznókra is veszélyes afrikai sertéspestis Európa-szerte terjed, és jelenleg nem áll rendelkezésre ellene vakcina. Segítségével a szakemberek jobb döntéseket hozhatnak a vaddisznók tevékenységének a mezőgazdaságra, környezetvédelemre és az egészségre gyakorolt negatív hatásainak kivédésére, vagy legalább mérséklésére.

„Kockázatelemzéssel vagy betegség-kockázat modellezéssel kombinálva a térképről leolvasható a vaddisznók mozgása és ezáltal a betegségek terjedésének és fennmaradásának kockázata is,” – mondta Daniel Beltran-Alcrudo a FAO állategészségügyi szakembere.

A módszer tehát megbízható és a vaddisznó-gazdálkodás mellett más vad vagy földrajzi terület esetében is lehet alkalmazni, tette hozzá Claudia Pittiglio, a FAO betegség-ökológusa.

A 28 oldalas tanulmány ingyenesen elérhető angol nyelven a PLOS ONE nyílt hozzáférésű online folyóiratban.