Huszonhatodik alkalommal rendezi meg a HUNGEXPO a Budapesti Vásárközpontban a FeHoVa-t, a Kárpát-medence legjelentősebb fegyver-, horgász- és vadászrendezvényét. Az eseményre 17 ország 274 kiállítója jelentkezett, és a fokozott érdeklődésre tekintettel a szervezők idén is több mint 50 ezer látogatót várnak. Az idei kiállítás egyben újabb állomás a HUNGEXPO számára. Az év folyamán megkezdődik ugyanis a terület felújítása és a felkészülés a két év múlva rendezendő „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállításra, amelyhez hasonló rendezvény ötven éve nem volt Magyarországon.
A vadászok és horgászok hagyományos szezonnyitó rendezvényére a legjelentősebb gyártók és forgalmazók hozzák el újdonságaikat, fejlesztéseiket. A látogatók segítséget kapnak a választáshoz: kézbe foghatják a legújabb eszközöket, és szakemberektől kaphatnak tanácsokat.
Újdonságok
A tavalyi, jubileumi FeHoVa után a szervezők idén egy sor újdonsággal várják a látogatókat.
A hagyományos trófeakiállítás mellett „Kontinensek ritkaságai” címmel rendeznek bemutatót ritka és különleges vadfajokból, a világ minden tájáról. Emellett újabb leletek kerülnek elő a Mezőgazdasági Múzeumból, „A Vajdahunyad várának titkai” címmel.
Az újdonságok közé tartozik az elsőként megrendezett I. FEHOVA Nemzetközi Nyílt Preparátor Verseny, a Magyar Vadászlap közreműködésével, és a Műlégykötő-verseny, a MŰHOSZ szervezésében. Emellett látványos, saját standon mutatkozik be az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás, amelyet a tervek szerint 2021-ben rendez Magyarország, a felújított és kibővített HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Szakmai konferencia – terítéken a vadgazdálkodás
Ezúttal is a kiállítás első napján rendezi a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „A vadgazdálkodás aktuális kérdései” című konferenciáját, amelyen a vidékfejlesztési, erdő- és vadgazdálkodási szakértők vesznek részt, köztük Győrffy Balázs, a Kamara elnöke, Dr. Bitay Márton földügyekért felelős államtitkár, Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Dr. Csányi Sándor, a SZIE Vadvilág Megőrzési Intézet igazgatója és Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára.
A részvevők a többi között tájékoztatást kapnak a vadgazdálkodást érintő jogszabályok változásairól és az afrikai sertéspestis hazai megjelenésének vadászatra gyakorolt hatásairól.
A kiállítással egy időben rendezik a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban a STIHL TIMBERSPORTS SERIES® sportfavágó versenysorozatot és bemutatót, valamint a VII. FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítást.
Hasznos tudnivalók
2019 januárjától a látogatók már csak készpénzmentesen fizethetnek a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Az eddig részben bevezetett HelloPay „Cashless rendszer” felhasználási területe kibővül, így a helyszínen a pénztárakban vásárolt rendezvény belépőjegyekért, a parkolásért, valamint a területen lévő vendéglátóhelyeken készpénz helyett érintéses bankkártyával, vagy HelloPay kártyával lehet fizetni.
Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az adott rendezvényre az online regisztráció során nem vásárolt előzetesen belépőjegyet, a helyszínen a pénztárakban kizárólag érintős bankkártyával vagy HelloPay kártyával vásárolhatja meg!
Amennyiben a látogató nem rendelkezik bankkártyával, vagy nem hozza magával a rendezvényre, ITT informálódhat HelloPay kártya használatáról.
Nyitva tartás
A látogatók szabadidejéhez alkalmazkodva és a nyugodt, tartalmas kiállítás-látogatás érdekében, valamint a városi forgalom elkerülése végett a FeHoVa pénteki nyitva tartási ideje változik.
2019. február 7-10.
A sajtó munkatársai az 1. épület előtti sajtóparkolóban díjmentesen parkolhatnak.
Amennyiben egyéb információra van szüksége a kiállításról, azt a www.fehova.hu oldalon érheti el.
Forrás: HUNGEXPO