Gyulán rendezték meg az egyik legnagyobb múltú szakmai szervezet, az Országos Erdészeti Egyesület 149. vándorgyűlését. Ebből az alkalomból az ÉSZAKERDŐ Zrt. több munkatársa vehetett át elismerést.
Papp Gyula, erdészeti vezérigazgató-helyettes Kaán Károly emlékérmet kapott. Erre azokat a szakembereket lehet felterjeszteni, akik kiemelkedő szellemi és gyakorlati tevékenységükkel nagyban hozzájárultak az erdőgazdálkodás, illetve a természetvédelem fejlesztéséhez. Az indoklás szerint Papp Gyulát munkája során az a cél vezérli, hogy az országosan is kimagasló mértékű természetvédelmi korlátozások mellett az erdőkezelés folyamatosan megfeleljen az állami erdőkkel szemben támasztott természetvédelmi és társadalmi elvárásoknak.
Decrett József Emlékéremben azok részesülhetnek, akik szakmai tevékenységükkel, az egyesületi életben vállalt aktív szereplésükkel kivívták környezetük elismerését. Az emlékérmet vehette át Pásztor János, a Hegyaljai Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze. Egyebek mellett az országosan is ismert „nagy duglaszos” kezelése és megóvása is feladata – ez Magyarország legmagasabb erdőállománya, és Kelet-Európa legnagyobb duglászfenyő erdeje.
A dicséretes szakmai és egyesületi tevékenységért adható Elismerő Oklevelet érdemelte ki Dányi Roland, a Bánhorváti Erdészeti Igazgatóság erdőművelési műszaki vezetője. Az indoklás szerint munkáját mindig nagy elhivatottsággal és odafigyeléssel, pontosan, precízen végzi úgy, hogy a szakmai és törvényi előírásoknak is maradéktalanul megfeleljen.