Az MME 1979-ben indított “Év madara” programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (például: gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe van.
Reméljük, a most választható három fajról összeállított rövid ismertetőt elolvasva, átgondolva szavazatuk leadásával sokan foglalnak állást arról, hogy – Melyik legyen 2017 év madara?
A július 27. 12 óráig tartó internetes szavazás lezárultával a legtöbb voksot kapott faj elnyeri a 2017. év madara címet. Az MME ez alapján indítja el a jövő évi kampány előkészítését.
SZAVAZNI AZ MME OLDALÁN, IDE KATTINTVA TUD.
Leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Közepes méretű, tollfülei hosszúak. Magyarországon általánosan elterjedt, de a magasan fekvő, zárt erdőket kerüli. Legfontosabb táplálékát a kisrágcsálók, az egerek és pockok képezik, de nagyobb éjszakai rovarokat és madarakat is zsákmányol. Saját fészket nem épít, előszeretettel foglalja el költőhelyül a varjak, ragadozómadarak és fehér gólyák gallyfészkeit, alkalmilag pedig a talajon is költhet. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat kilőttek, mivel gyakran foglalja el az elhagyott varjúfészkeket költésre. Évente egyszer költ, viszonylag korán, már márciusban teljes a fészekalja, ami átlag 5-6 tojásból áll. A fiókák még jóval a röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket és a közeli fák, bokrok ágai között elrejtőzve hívják az etető szülőket.
Óvilági elterjedésű faj, de a betelepítéseknek köszönhetően világviszonylatban elterjedt. Kedveli az ember közelségét. Állománya Nyugat-Európa egyes területein akár felére is csökkent az elmúlt évtizedekben. Hazánkban még általánosan elterjedt. Változatos táplálkozású, a fiókák több állati eredetű élelmet, főleg rovarokat fogyasztanak, míg az öreg madaraknál a növényi táplálékok vannak túlsúlyban. Épületek zugaiban, fák odvaiban fehér gólyák fészkének alapi részében, sokszor csoportosan költ. Elfoglalja a mesterséges “B” típusú odúkat is. Évente két, de akár három fészekaljnyi fiókát is nevel. Fészke rokonaihoz hasonló, gömb alakú, melyet fűszálakból és szénából épít, melyet tollakkal bélel ki. Egy fészekalj 2-7 tojásból áll.
Egyik legszínesebb és leggyakoribb pintyfélénk. Sík és dombvidéken egyaránt előfordul, a települési kertek, parkok, fasorok gyakori költőfaja. Vékony növényi szálakból álló, szőrrel és a nyárfa termésszőreivel bélelt fészkét fák, magasabb bokrok lombkoronájának szélére építi. Évente két-három fészekaljat is nevel, alkalmanként 4-5 tojást rak. Szinte mindig csapatosan látni, a madáretetők gyakori vendége. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki.
Forrás: MME
Cimkék: lakossági szavazás , év madara , fülesbagoly , házi veréb , tengelic , MME