Hosszú évek után új menetrendet vezet be az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV). A társaság célja, hogy az erdei vasúttal utazó kirándulók minél szélesebb körben, az igényekhez jobban igazodó és lehetőleg bővebb kínálatú menetrend szerint vehessék igénybe a kisvasút szolgáltatásait. Ennek megfelelően 2018. március 29-én új menetrend lép életbe a Zemplén kisvasútján. A korábbi évek gyakorlatától eltérően már márciusban, az iskolai tavaszi szünethez igazodva megindul a menetrend szerinti forgalom, ami az őszi szünet végén, november 4-én záródik majd. Tavasszal és ősszel, elsősorban hétvégeken, ünnepnapokon és iskolaszüneti napokon, napi két vonatpárral, míg a nyári főszezonban naponta, napi négy vonatpárral várja utasait a PÁEV. Módosul az első vonatok indulási ideje is, ami a Hegyközben üdülő családosok igényeihez igazodva később, 8:30 helyett 10:10 órakor indul majd Pálházáról Rostalló felé.
A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton a kedvezőtlen időjárás miatt a karbantartási munkák még tartanak a vonalhálózaton, de a hosszú, borongós telet követően a természettel együtt ébred a kisvasút is. A mindennapos közlekedést hozó tavaszi menetrend március 29-én lép életbe. Az iskolai tavaszi szünethez igazodva a fővonalon csütörtöktől hétköznapokon is menetrend
szerint közlekedik napi három vonatpár. Munkaszüneti napokon – így a húsvéti hosszú hétvégén is – hat vonatpárral és az utazási igényeknek megfelelő, nagy befogadóképességű szerelvényekkel várják az utasokat. Mindkét erdei vasút menetrendje elérhető az ÉSZAKERDŐ Zrt. internetes oldalán, a www.eszakerdo.hu címen.
Forrás: eszakerdo